Az M43-as ásatásán előkerült érme bemutatásával kezdődött el a Móra Ferenc Múzeum Hónap műtárgya című sorozata.
Újszászi Róbert a múzeum numizmatikusa elmondta, az 1594-ben Prágában vert cseh Rudolf érme Óföldeák közelében került elő, szórvány emlékként, a felsőbb rétegekben. Az arany érme jelentősége abban rejlik, hogy megismerteti a szemlélőt a kor pénzvilágával.
Ma minden nemzetnek megvan a nemzeti valutája – ez alól az eurózóna államai kivételek – a XVI. Században az érmék értéke volt a meghatározó, így kerülhettek a magyar aranydukátok más országokba és a Rodolf császár által veretett cseh érme Óföldeák közelébe.
A múzeumnak vannak hasonló példányai, de azok nem ásatás, hanem vásárlás útján kerültek a gyűjteménybe, így ez az érme kitüntetett helyet kap és máskor is bemutatják majd – tette hozzá Újszászi Róbert.
A Hónap Műtárgya sorozatban az első hónapokban elsősorban az M43-as ásatás leleteit mutatják be.